Iskola-egészségügyi szűrőközpont

2019. október 11-én avatott Egészségfejlesztési Központunkban egy egyedülálló iskola egészségügyi program működik, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával, melynek gyakorlatát a miskolci példa alapján alakította ki a Klinikai Központ a Pósa u. 1. szám alatti volt iskolában. Az általános-és középiskolás diákok kétévente vesznek részt az iskolaorvosi szűrővizsgálatokon.

 A védőnői és iskolaorvosi vizsgálatok mellett egészségügyi előadásokat hallgatnak a tanulók "test" és "lélek" köré csoportosítva, korosztályukat érintő témákról a szűrővizsgálatok rendjét Lukácsné Kovács Edit iskola-egészségügyi koordinátor szervezi. Naponta 80-110 gyermek érkezik a vizsgálatokra. Szervezett módon, egészségnap keretében, reggel az iskolából autóbusszal szállítják a gyerekeket az intézetbe. A tanulók a volt tornaterem váróvá átalakított, általunk viccesen elnevezett "dühöngőben" gyülekeznek és rövid tájékoztatást követően két csoportra válnak. Az egyik csoport elindul a szűrővizsgálatokra a védőnőkhöz és az iskolaorvosokhoz, a másik csoportnak pedig két egészségnevelő előadást tart testről és lélekről egy iskolavédőnő és az egészségfejlesztési iroda munkatársa. A 8. évfolyamnak pl. a barátságról, szerelemről, szexualitásról és a legális drogokról, az alkoholról, nikotinról, koffeinről beszélnek a szakemberek.

A szűrővizsgálatokat iskolaorvos és iskolavédőnő, fogorvos és szakasszisztensek végzik. (Tápláltsági állapot megítélése, vérnyomásmérés, szemészeti- , hallás-, szűrés valamint a pajzsmirigy fizikális vizsgálata, fogorvosi szűrés és EKG vizsgálat történik.) A vizsgálatokon részt vett csoportok ezt követően cserélnek és az addig az előadásokat hallgatók kerülnek szűrésre. A várakozó csoport az előadásokat követően önfeledt játékkal tölti az időt, közkedvelt léghoki és csocsó asztal áll rendelkezésre. Közben egészségügyi ismeretterjesztő filmeket is nézhet a fali óriás képernyőn, illetve minden rendelő ajtaja fölé elhelyezett tv képernyőkön. A játéktérben, újraélesztő sarok van berendezve, 2 felnőtt és 1 csecsemő AMBU babával, ahol szívesen mutatjuk be minden érdeklődőnek az újraélesztés alap lépéseit.

A program lényege, hogy szervezetten, egy központban végzik minden iskoláskorú gyermek vizsgálatát, standardizált módon, hitelesített és folyamatosan felülvizsgált eszközökkel. Kétévente jönnek a gyerekek a vizsgálatra, így összesen hat alkalommal találkozunk velük általános-és középiskolai tanulmányaik során. Az Intézet missiója, hogy jó élményekhez kapcsoljuk a gyermekek számára a vizsgálatokat, hogy ne alakuljon ki bennük az orvosi vizsgálatoktól való félelem, hanem a kellemes, fiatalos környezetben jól éljék meg ezt a találkozást, és az intézetet elhagyva az legyen a benyomásuk, hogy az egészség egy nagyszerű, jó dolog. Mint gyakorlati népegészségügyi szakember, egészségpolitikus látom, hogy a megelőzés legnagyobb problémája a célpopuláció elérése. A gyermekek elérése, színtere az iskola, az iskolaorvosi vizsgáló. Itt, általában 5-6 gyermek vizsgálata történik, csoportokba szervezve, és nem kötődik emlékezetes élmény a vizsgálatokhoz.

Az alap ötlet az volt, hogy egy új központi színteret hozzunk létre, a vizsgálatok standardizált elvégzésére, és egészségnevelésre, melyre kiváló lehetőséget adott ez a korábban bezárt iskola. Nem egészen egy hónap alatt újíttatta fel az önkormányzat az épületet és tette fiatalossá, barátságossá modern bútorokkal berendezve. Ezt a különlegessé vált helyet összekapcsoljuk az iskolaorvosi vizsgálat kötelező elemeivel és új vizsgálatokkal, mint pl. EKG-val. Előnyünk, a standardizált körülményekben végzett vizsgálatok, az adatok GDPR-nek megfelelő központi kezelése, és így számos tudományos következtetést vonhatunk le a kapott vizsgálati eredményekből. Az ismeretterjesztő előadásaink azt az érzetet erősítik a gyermekben, hogy az egészség az egyetlen született értéke, amire vigyáznia kell. A vizsgálatok eredményeit, pl. az EKG-t gyermek kardiológus leletezi. A kiszűrt gyerekek leleteit iskolája iskolaorvosa kapja kézhez és tovább irányítja a megfelelő szakrendelésére.

Terveink szerint 2021 tavaszára megnyitjuk az épület új bejáratát, mely egy tágas aulába vezet majd. A zöldellő udvar kellemes teret ad majd a gyerekeknek a kinti játékhoz, futkározáshoz. Még nagyobb élmény lesz majd Debrecenben iskolaorvosi szűrővizsgálatokra jönni.

A teljes cikk elérhető: https://ojs.lib.unideb.hu/egisz/article/view/13084