Pósa utcai iskola-egészségügyi szűrőközpont

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 36/2019. (III. 28.) határozatában döntött úgy, hogy az egészségügyi alapellátási feladatokat átadja a Debreceni Egyetemnek, amelyet az Egyetem Szenátusa ugyanezen év áprilisában fogadott el a 29/2019. (IV. 25.) határozatában. Ezzel hazánkban elsőként jött létre egyetemi háttérrel működő, komplex intézményi alapellátási rendszer a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet továbbiakban (DAEFI) néven.

2019. október 11-én avatott Pósa utcai Iskola-egészségügyi szűrőközpontban egy országosan egyedülálló  program indult Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával. Magyarországon az iskola-egészségügyi ellátást rendeletek alapján, szabályozott keretek között működik, melynek kapcsán az általános- és középiskolás diákok kétévente, úgynevezett „indikátor” években vesznek részt kötelező szűrővizsgálatokon. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (továbbiakban DAEFI) célja, az iskola-egészségügyi feladatok és kiegészítő vizsgálatok egy központban történő összehangolása, modellprogram keretében.

 A programunk szervezett módon, egészségnap keretében zajlik, az Önkormányzat által biztosított különjárattal szállítják a gyerekeket az intézetünkbe. Naponta három osztály (80-110 gyermek) érkezik a programra.  Intézetünk egy volt általános iskola felújításával és átalakításával jött létre, biztosítva a tanulók számára a "megszokott" iskolai környezetet. A tanulók a volt tornateremből átalakított, általunk viccesen elnevezett "dühöngőben" gyülekeznek és rövid tájékoztatást követően két csoportra válnak. Az első csoport elkezdi a szűrővizsgálatokat, EKG, hallásszűrés, fogászati szűrést majd az adott iskola védőnője és az iskolaorvosa zárja le és összegzi az eredményeket, melyeket a szülőkhöz írásos formában juttatunk el. A tanulók második csoportja egészségfejlesztő, egészségnevelő előadásokat hallgat "testről és lélekről" melyeket a jelenlegi törvényi előírásoknak megfelelően, szakszerűen képzett előadók (a debreceni egészségfejlesztési iroda szakemberei és iskolavédőnők) tartják. A témák korosztályonként változnak, interaktívak, a tanulók saját véleménye szerint is érdekesek, ahol mód van kérdések feltételére, tévhitek és félelmek eloszlatására. Az ismeretterjesztő előadásaink azt az érzetet erősítik a gyermekben, hogy az egészség az egyetlen született értéke, amire vigyáznia kell. A vizsgálatok eredményeit, pl. az EKG-t gyermek kardiológus leletezi. A kiszűrt gyerekek leleteit iskolája iskolaorvosa kapja kézhez és tovább irányítja a megfelelő szakrendelésére. A program rendszerint 9-13 óra között zajlik.

A klasszikus törvény által előírt és államilag finanszírozott szűrővizsgálatokat a tanuló saját iskolaorvosa, iskolavédőnője, fogorvosa és szakasszisztensei végzik. (Tápláltsági állapot megítélése, vérnyomásmérés, szemészeti- , hallás-, szűrés valamint a pajzsmirigy fizikális vizsgálata, fogorvosi szűrés és EKG vizsgálat történik.)

A program során, 11 órakor a csoportok cserélnek. A szűrővizsgálaton részt vevő csoport előadásokkal folytatja a napot, míg az előadáson részt vevő második csoport a szűrővizsgálatokat kezdi. A vizsgálatok alatt az intézetben kiemelten figyelünk az intimitás biztosítására, a vizsgálatok egyénileg zajlanak, a törvény által előírt követelményeknek megfelelően.

A vizsgálatokra való gördülékeny bejutást, külön e célra alkalmazott munkatársak, animátorok végzik. Az előadások és vizsgálatok szünetében a várakozó csoportok önfeledt játékkal tölthetik az időt, közkedvelt a léghoki, csocsó és pingpong asztal. Az intézet területén elhelyezett 8 kivetítőn a Teljeskörű Iskolai Egészségfejlesztés rövid filmjeit tekinthetik meg folyamatosan a tanulók. A játéktérben, kornak megfelelően tematikus sarkok vannak berendezve, mint például dohányzásprevenció, mell-és méhnyakrák prevenció, drogprevenció.

A program országosan egyedülálló jellege abban áll, hogy szervezetten, egy központban végezzük minden iskoláskorú gyermek vizsgálatát, standardizált módon, hitelesített és folyamatosan felülvizsgált eszközökkel. Kétévente (indikátor évben) jönnek a gyerekek a vizsgálatra, így összesen hat alkalommal találkozunk velük általános-és középiskolai tanulmányaik során. Az Intézet missziója, hogy jó élményekhez kapcsoljuk a gyermekek számára a vizsgálatokat, hogy ne alakuljon ki bennük az orvosi-beteg találkozástól való félelem, hanem a kellemes, fiatalos környezetben jól éljék meg ezt a találkozást, és az intézetet elhagyva az legyen a benyomásuk, hogy az egészség egy nagyszerű, jó dolog. Mint gyakorlati népegészségügyi szakember, egészségpolitikus látom, hogy a megelőzés legnagyobb problémája a célpopuláció elérése. A hagyományos kötelezően végzett iskola-egészségügyi ellátás színtere az iskola, az iskolaorvosi vizsgáló. Itt általában 5-6 gyermek vizsgálata történik tanórák keretében folyamatosan egész évre elosztva, melyhez nem kötődhet emlékezetes élmény, nincs mód és lehetőség kiegészítő (EKG és komplex hallásvizsgálat) elvégzésére. Az egészségnevelő előadások a vizsgálatoktól elkülönülve vannak megtartva a tanév időtartama alatt. 

Intézetünk víziója az volt, hogy egy új központi színteret létrehozva, lehetőség nyílik standardizált vizsgálatok elvégzésére, és a programot kiegészítve egészségfejlesztő, egészségnevelő előadások megtartására, melynek remek helyszínt biztosított  a korábban bezárt iskola. Ezt a különlegessé vált helyet összekapcsoljuk az iskolaorvosi vizsgálat kötelező elemeivel és új vizsgálatokkal, mint pl. EKG és komplex hallásvizsgálat. A vizsgálatok előnyei, a standardizált körülményekben végzett vizsgálatok. Az adatok elérésében a GDPR-nak megfelelő központi kezelése történik, így számos tudományos következtetést vonhatunk le a kapott vizsgálati eredményekből, és amennyiben szükséges javaslatokat teszünk az Önkormányzat és az iskolák fenntartói felé a rossz tendenciák javítása érdekében. Ennek következtében jött létre és gyermekeink egészségének védelmében született meg Debrecen Megyei Jogú Város támogatásával a Mozdulj, Debrecen! Iskolaprogram. Élménydús, ingyenes egészségfejlesztési programokat biztosítva heti két alkalommal az ebben résztvevő iskolák számára.

Szeretettel várunk minden tanulót szűrőközpontunkba!

Dr. Papp Csaba

DAEFI igazgató

A teljes cikk elérhető: https://ojs.lib.unideb.hu/egisz/article/view/13084